Lassan megfájdul a fejem ettől a
nyikorgó hangtól, amit a papírtörlő ad ki amikor az üveghez dörzsölöm. Gyorsan
letörlök még pár koszfoltot, és kész is vagyok. Az ablak immár tiszta, most
jöhet a fürdőszoba. Bár így este 8 felé már elég fáradt vagyok, és nincs hozzá
sok kedvem, de megígértem Stormie-nak, hogy segítek. Kibattyogok a szobából a
sötét folyosóra, csak a lépcső felől szűrődik némi fény. Kontyba kötött
hajamból kiszabadult néhány tincs, így kibontom, és újra összekötöm, alighogy
végzek, érzem, hogy rezeg a telefon a zsebemben. Egyik vállammal a falnak
dőlök.
Meg sem nézem ki az csak felveszem.
- Igen?
- Csáo bébi, mi a helyzet? – az ismerős
hang hallatán mosoly kúszik arcomra.
- Sebastian! Istenem, de rég
beszéltünk…
- Tudom, tudom… De figyelj csak, Lucas
és én visszaköltözünk Los Angeles-be, úgyhogy majd csapunk egy nagy bulit
hármasban! Mit szólsz hozzá?
Széles vigyorra húzódik a szám, és
egész hátamat a falnak támasztom.
- Ho… hogy mit szólok? Sebastian,
hosszú hetek óta először örülök valaminek igazán! A lehető legjobb dolog ami
ebben a pillanatban történhet velem, hogy végre újra láthatlak! Rettenetesen
hiányzol!
- Te is bébi. Holnap ráérsz?
- Igen, ráérek.
- Akkor, 11-kor a szokásos helyünkön?
- Rendben, akkor holnap. Szia!
Sebastian is elköszön, majd bontja a
vonalat.
Ó, igen! El sem tudom hinni. Sebastian,
ez az! Az egyetlen, aki most megmenthet attól, hogy idegösszeomlást kapjak. Már
6 éve ő a legjobb barátom, és mindig megért.
Hirtelen a kevés fényt is árnyék váltja
fel. A lépcső felé nézek, Riker áll ott. Mivel csak kevés ideig szedte a
gyógyszereket, nem alakult ki függőség és hamar letudott állni, ennek ellenére
még mindig van, hogy különösen viselkedik. Ezek következtében aztán most sem
nagyon tudom mire számítsak, s mielőtt bármit tehetnék, vagy mondanék Riker már
előttem áll.
- Hát itt vagy – sejtelmes mosolyát még
így félhomályban is látom.
Ó, szóval engem keresett…
Elhúzódok a faltól, hogy közelebb
lépjek hozzá, de Riker óvatosan visszalök. Nem csak hogy közelebb jön, de
teljesen hozzám simul. Apró csókot lehel szám sarkára, s ekkor hirtelen
megtörik a varázs.
- Khm… khm… A szoba itt van tőletek két
lépésre, és még odáig sem bírjátok ki? – utálatos, vinnyogós, irritáló… America…
Riker hátrafordul, és unokahúgát a
szobájába inti. America duzzogva betrappol a szobájába, majd becsapja maga
mögött az ajtót. Riker újra felém fordul, s újra megismétli az előbbi csókot.
- Gyere! – suttogja fülembe, majd
megfogja a kezem és a lépcső felé húz.
Le a lépcsőn, át a nappalin, a
folyosón, míg végül elérünk a bejárati ajtóhoz. Riker megáll, leveszi a fogasról
a farmerdzsekimet és a kezembe adja.
- Vedd fel! Már hűvös van kint.
Gyorsan belebújok, közben Rik ajtót
nyit előttem. Amikor kilépek az ajtón hűvös szellő csap meg, s jobban
összehúzom magamon a kabátot, hogy ne fázzak. Riker becsukja mögöttünk az ajtót,
és átkarol amikor észreveszi, hogy fázom.
A közeli parkban ülünk egy padon. Fejem
Riker vállán pihentetem, ő pedig ujjaimat simogatja, melyek össze vannak
kulcsolva övéivel.
- Kezdjünk mindent előröl.
Erre a mondatra felkapom fejem, és
felnézek Rikerre. Az utcai lámpák fényét fák kusza ágai takarják, ezzel árnyékot
vetve Riker arcára, melyből így nem sokat látok.
- Előröl? – kérdezek vissza, mintha nem
érteném, pedig pontosan jól tudom, mire gondol.
- Előröl… - suttogja, és homlokon
puszil.
Ó, igen! Riker karjaiban ébredni,
miközben ő még édesen szundikál mellettem… Szebben nem is indulhatna ez a nap!
Óvatosan kimászok Riker szorításából,
nem akarom felébreszteni. Amikor az órára pillantok az már fél 10-et mutat, és
eszembe jut, hogy ma Sebastiannal ebédelek.
- Basszus, ha nem sietek el fogok késni…
- jegyzem meg halkan, leginkább magamnak, mert hogy Riker még alszik.
Gyorsan letusolok, magamra
kapok egy farmert, és a kedvenc kék felsőmet. Amikor visszamegyek Riker
szobájába, Ő még mindig az ágyon elterülve horkol. Nem szívesen, de arra az
elhatározásra jutok, hogy felébresztem. Nem akarok úgy elmenni itthonról, hogy
nem szólok neki.
Sebastian olyan szorosan ölel magához,
hogy egy pillanatra azt hiszem, meg is fojt.
- Sebastian… azt hiszem elég lesz… -
préselem ki magamból a szavakat.
Sebastian elhúzódik, éppen csak annyira,
hogy szemügyre vehessen, majd újra megölel.
- Jaj, de rég láttalak már kislány…
Hogy vagy? – enged el végül.
- Jól vagyok, Seb – mosolygok rá, s
közben leülünk az asztalhoz. – És mi a helyzet Lucas-szal? Azt mondtad ő is
veled jött… Akkor ezek szerint még együtt vagytok?
- Igen, Lucas is itt van a városban.
Tudod, azt terveztük, hogy közös albérletet keresünk, és én találtam is egyet.
Csak az a baj, hogy
- És te?
A beszélgetést a pincér szakítja meg,
aki felveszi a rendelésünket, és távozik.
- Szóval, ott tartottunk, hogy veled mi
lesz… - folytatom ott, ahol abbahagytuk.
- Nos, ha nem találok albérlő társat,
akkor visszaköltözöm a szüleimhez.
Albérlőtárs? Hmm… nem is rossz ötlet…
Bár, Rikerrel már kibékültünk, mégis úgy érzem megfulladok abban a házban. Túl
sokan vagyunk ott.
- Aha… Lakótársat keresel… Mit szólsz,
ha én tudok egyet?
Sebastian szeme felcsillan.
- Tudsz valakit? – meglepődött arcát
látva mosolyognom kell. – Ki az? – érdeklődik tovább.
- Nézd, Seb… A szüleim
üzleti úton vannak, valahol a világ másik végén, és még egy jó ideig ott is
lesznek. Úgyhogy én most jelenleg Lynchéknél lakom, de már nem sokáig bírom
ott. Nyolcan egy fedél alatt… Illetve perpillanat kilencen… Tudod, hogy jobb
szeretem a csendet és nyugalmat. Náluk pedig folytonos nyüzsgés van. – Miközben
mesélek Sebastian arcán széles vigyor jelenik meg. Látszólag örül az ötletnek,
hogy én legyek a lakótársa.
