7. rész

- JÓ REGGELT ELENA! – kiáltja el magát Ellington, a következő pillanatban pedig vagy 65 kg nehezedik rám és süppeszt a matracba.

- Ell, mássz le rólam… de kurva gyorsan! – dünnyögöm álmos, rekedt hangon. Kidörzsölöm szememből az álmot, aztán a hátamra fordulok, hogy lelökjem magamról Ellingtont.

- Tegnap nem jöttél le. – jegyzi meg tettetett sértődöttséggel miközben leül az íróasztal melletti székre.

Összehúzott szemekkel helyezkedek törökülésbe az ágyon.

- Ó, hát mert… - kezdek bele, de abba hagyom amikor vissza gondolok az este történtekre. Riker itt volt. Itt aludt mellettem, de most nem látom. A hátam mögé nézek az ágyon. Nincs itt… A takaróját viszont itt hagyta.

- Hát mert? – kérdezi Ell fél szemöldökét felvonva.

Gyorsan ki kell találnom valami kamu okot… az igazat mégsem mondhatom el.

- Hát mert ki ment a fejemből… Sajnálom. - hirtelen ez jutott eszembe, és ez a leghihetőbb is, tekintve milyen feledékeny vagyok.

Ellington felkacag, miközben megperdül a székkel.

- Nem gond. Most is elmondhatom amit szerettem volna.

- Akkor mond! – mosolygok vidám ábrázatát látva.

- Jövő héten lesz Rydel szülinapja. Szeretnék egy meglepi bulit szervezni neki. – szemei izgatottan csillognak.

- Ez fantasztikus ötlet! – hangomból aligha hallatszódik ki a lelkesedés, még mindig félálomban vagyok.

- Igen, az. És te fogsz segíteni megszervezni. – jelenti ki eltökélten.

Naná! Mostanában csak arra van energiám, hogy meglepetés partikat szervezzek.

- Nézd… Nagyon szeretem Rydelt, és szívesen segítenék, de nem hiszem, hogy én vagyok a legmegfelelőbb ember. – a mondat végén összeszaladnak a ráncok a homlokomon.

- Dehogyisnem! Olyan vagy, mintha a húgom lennél, és te vagy Rydel legjobb barátnője. Valamint, nem ez volna az első alkalom. – kacsint felém.

Lemondóan sóhajtok. Nincs kedvem Ellingtonnal vitatkozni, és meg kell keresnem Rikert.

- Ám legyen. – adom meg magam.

Ellington felpattan a székről, megölel és arcon csókol.

- Hálám üldöz.

Ell lesiet a konyhába, én pedig magamra kapok egy köntöst és követem.

Ellington felkap egy almát az asztalról, illedelmesen előre enged amikor belépek a konyha ajtón, aztán sietve távozik.

America a reggeliző pultnál ül, és gyümölcslevet szürcsölget. Kontyba tűzött hajából rakoncátlan tincsek lógnak ki, vagy épp merednek az égbe. Ross egyik régi, kinyúlt pólója van rajta.

- Jó reggelt!

America hátra pillant, majd visszafordul a poharához.

- Á, neked is.

Kiveszek a hűtőből egy doboz joghurtot, a fiókból egy kanalat, és leülök Americával szemben.

Rövid ideig szemezünk, aztán America lehajtja a fejét.

- Nem tudom, a többiek hogy tudnak akkora ribanc mellett élni, mint te. – amikor újra rám pillant, zöld szeme gonoszkásan csillog, nekem pedig leesik az állam. Eléggé megdöbbentett a kijelentése.

- Mit nézel ilyen bambán? Tudom, hogy elcsavartad Ross fejét, miközben Rikerrel jártál.

Állam már a földet súrolhatja, s lassan a pincében köt ki. Ez bármilyen helyzetben furán hangzana, de egy 17 éves szájából, aki mellesleg alig ismer, egyenesen röhejes.

- Jó, hogy csak két hétig kell elviseljelek.

- Részemről az öröm. – veti oda félvállról.

Bosszúsan sóhajtok. Ez a reggel is zseniálisan indul.

America feláll az asztaltól, a poharát a mosogatóba teszi, és bájosan kiriszálja magát a nappaliba. Amint eltűnik a szemem elől, Riker jelenik meg az ajtóban.

Ó, hát keresnem sem kellet, előkerült magától.

Gyönyörű mosolyt villant felém, aztán a hűtőnek támasztja a hátát.

- Szia! – köszön halkan.

Ahelyett, hogy visszaköszönnék, csak rámosolygok.

- Hova tűntél? Amikor felkeltem már nem voltál mellettem.

- Korán keltem. Nem akartalak felébreszteni, édesen aludtál.

Hát persze. Riker sosem akart felkelteni, helyette inkább órákig nézte ahogy alszom.

- Kimegyek a medencéhez. Te is jössz? – sétál az ajtó felé.

- America ott lesz? – teszem fel a kérdést felvont szemöldökkel. Riker visszafordul az ajtóból, de arcán nyoma sincs a meglepődöttségnek. Inkább mintha szórakozott lenne.

- Ha igen?

- Akkor nem megyek. – jelentem ki határozottan.

- Akkor nem – kacsint – majd gyere, ha végeztél.

America tényleg nincs a medencénél. Elégedetten dőlök le a napozóágyra Riker mellé.

- America mindig ilyen… - keresem a megfelelő szót - elviselhetetlen?

Riker halkan felnevet.

- Érdekes stílusa van, tény. De szerethető, jó fej lány.

- Aha… - mormogom miközben a medence vizét bámulom.

Pillanatokon belül America csattog el a medence mellet, és leül Riker másik oldalára. Emlegetett szamár! Ross pólója lekerült róla, és fehér trikóban, meg rövidnadrágban sütteti magát a napon. Annak ellenére, hogy október van, elég meleg az idő.

- Mi ez a szett, Rik? Kutyaszarban hemperegtél? – America kuncogva néz végig Riker kopott, itt-ott kimoshatatlan foltokkal borított melegítőjén.

- A változatosság kedvéért azzal kezdtem a napot – vigyorog unokatestvérére Riker.

Hmm… Szerintem még ebben a szakadt cuccban is dögös… 

Ahogy hallgatom, mint szurkálódik Riker és America, miközben a nap kellemes melegét érzem a bőrömön, egészen nyugodtnak érzem magam. Hetek óta talán most először lazulok el igazán, úgyhogy kiélvezek minden egyes percet. America szerencsére nem vág hozzám sértő dolgokat, Riker pedig felváltva próbál velünk beszélgetni, mert tudja, hogy egyszerre úgysem menne.

Napfény, kellemes társaság, jókedv… de hiányzott már! Viszont jól esne egy üdítő.

- Hozok limonádét, ti is kértek? – állok fel, ezzel árnyékot vetve Rikerre.

- Igen, köszi! – America szokatlanul kedvesen felel.

- Én is kérek!

Viszonzom Riker mosolyát, majd elindulok a ház felé.

Tálcával a kezemben térek vissza, amin ott sorakoznak a limonádék. Riker elveszi a kezemből, én pedig visszaülök a helyemre. America épp egy hosszú történet közepén tart, és akkor sem hagyja abba, amikor elveszi a poharat. Csak beszél, és beszél, és beszél… Jesszus! Levegőt mikor vesz?

Riker kettesben hagy Americával, amikor beszalad a telefonjáért. Hirtelen eszembe villan, hogy talán ki kéne használnom America jó kedvét, és cseverészni vele egy kicsit.

- Mondd csak, America, melyik suliba jársz?

- Nem vagyunk jóban! Csak azért voltam veled kedves, mert itt volt Riker. – elutasító, és morcos. Ez az az America akit én ismerek…

Ez a rész megint csak rövid lett, de ha szeretnétek minél hamarabb olvasni az új részt kommenteljetek! :)

(Minél több a komment, annál nagyobb az ösztönzés, hogy megírjam az új részt)