4. rész

(Sűrű elnézéseteket kérem amiért csak most, és amiért ilyen kevés. Jó olvasást!)

Hetek óta most először érzem magam igazán kipihentnek. A reggeli napsütés fénnyel árasztja el az egész szobát.

Pizsamában átcsattogok a fürdőbe, lófarokba kötöm a hajam, gyorsan fogat mosok, és tovább indulok a konyha felé. Átmeneti jókedvem hamar elillan, amikor veszekedést hallok a konyhából.

Hamar felismerem Riker és Rydel hangját. Lassan lépkedek le a lépcsőn, és próbálom kivenni miről vitáznak. Hirtelen megtorpanok az ajtó előtt amikor meghallom a nevemet. Kicsit közelebb lépek, és az ajtó mellett a falnak dőlök.

Mi? Hogyan kerülök én Rydel és Riker veszekedésébe? – gondolom magamban. – Jaj, ne! Basszus… Miattam veszekednek!

- A tegnapi jelenet után Elena abban reménykedett, hogy talán újra összejöhettek. Te meg azt mondod, nem szeretnéd újra kezdeni. Akkor miért kellett ezt csinálnod? Összetöröd a szívét!

- Miért? Ő talán nem törte össze az enyémet? Kölcsön kenyér visszajár!

- Jesszus! Hogy lehetsz ennyire gyerekes?

- Gyerekes? Ne már, hogy a húgom oktasson ki a magánéletemet illetően!

Ó, istenem! Bárcsak ne hallottam volna ezt a veszekedést! A csalódottság és a bűntudat érzése egyszerre terjed szét bennem. Kinyúlt, szürke pizsama felsőm ujjába törlöm a lehulló könnycseppeket, és mély levegővel nyugtatom magam.  

Rydel dühösen viharzik ki a konyhából, de amikor meglát tekintete meglágyul, és magához ölel.

- Sajnálom… - suttogja.

Mivel a fejemben még mindig a pár perccel ezelőtti beszélgetés visszhangzik eszembe sem jut, hogy válaszoljak Rydelnek.

Azért indultam a konyhába, hogy egyek valamit, de a történtek után elhagyott az étvágyam… nagyjából egész napra.

A könyvespolcon lévő digitális óra már este 8 órát mutat, de még mindig nem ettem semmit. Újra megkörnyékezem a konyhát, ami ezúttal üres. A hűtőben találok zöldségeket, és sonkát, úgyhogy neki állok szendvicset készíteni. Paradicsomszeletelés közben újra eszembe jutnak a reggel történtek, majd a korábbiak. Ahogy elmerülök az emlékekben hirtelen erős kezek tapadnak derekamra. Nem látom ki az, de felismerem az illatát. Riker. Ki más lehetne. Közel van, mellkasa a hátamhoz simul. Sima, frissen borotvált arca az enyémet súrolja. Leheletét a nyakamon érzem, majd ugyanitt puha ajkait.

A kés kiesik a kezemből, amikor ajkai elérnek a fülemig, és fogai közé szippantja fülcimpámat. Érintésébe egész testem beleremeg. A következő pillanatban Riker maga felé fordít, a szeme lángol, éget a tekintete.

- Eljött a bosszú ideje. – suttogja fülembe, és még a hideg is kiráz.

Meleg ujjait végig simítja arcomon, majd megcsókolja a szám szélét. Még fel sem fogtam mi történik, Riker pedig egyszerűen hátat fordít, és kisétál a konyhából. Kifele menet majdnem fellöki a húgát, bocsánatot kér, és már nem látom.

- Jó reggelt! – üdvözöl Rydel egy halvány mosoly kíséretében.

- Jobbat… - mormogom. Úgy nézhetek ki, mint aki agymosáson volt. És tényleg… Még percekig állok lesokkolva, mire leesik, hogy nem is reggel van.

- Jó reggelt? De hát este van. – nézek Rydelre, aki épp cukrot tesz a teájába.

- Ó… Hát, csak nekem tűnik annak. Egész délután aludtam. Egyébként, megkérdezem még egyszer: Mi a baj?

- Ne haragudj, hogy nem válaszoltam, nem figyeltem.

- Látom. Na mesélj!

A fejemet rázom… Egyenlőre nem szeretnék beszélni senkivel, csak egyedül lenni és gondolkodni.

- Majd később beszélünk. Kimegyek egy kicsit a medencéhez.

A medence vize visszaver néhány eltévedt fénysugarat, melyet a Holdnak köszönhet. A Nap már rég lement, de kellemes idő van. Lábamat a vízbe lógatva ülök a medence szélén. Kérdések hosszú sorozata fut át agyamon… Mi ütött Rikerbe? Milyen bosszúról beszélt? Mi ez a hirtelen hangulatváltás? Egyáltalán, mit keresek ebben a házban? Semmi bajom. A kórházból mehettem volna egyenesen haza, és akkor most fele ennyi dolgon kellene rágódnom. Talán haza kéne mennem, mielőtt beleőrülök ebbe az egészbe. A szüleim is hiányoznak, akik most épp a világ másik végében vannak valami üzleti úton, és Riker jelenlétét sem tudom elviselni. Jelen pillanatban a sötét és a csend sem nyújt elég magányt. Szeretnék otthon lenni a saját ágyamban, és magamra húzni a takarót, és sírni. Hmm… lehet, hogy tényleg haza kéne mennem? Otthon tölthetném a ma éjszakát.

Csendben osonok le a nappaliba, nehogy valaki meghalljon. Amikor a kocsikulcsért nyúlok hirtelen rossz érzés uralkodik el rajtam. Méregként árad szét a testemben, és mindenem bizsereg. Amikor utoljára fogtam kezembe a kulcsot, az lett a vége, hogy itt kötöttem ki. Tisztító, mély lélegzetet veszek, hogy megszabaduljak a rossz érzésektől és gondolatoktól.

A kezem remeg amikor kinyitom az autó ajtaját. Óvatosan becsusszanok a kormány mögé, becsukom az ajtót. Lassan megmarkolom a kormányt, és érzem, hogy az idegtől egy csomóban van a gyomrom. Percekig dermedten bámulok a kormányra tapadt kezeimet, aztán feladom. Nem tudom megtenni. A történtek után nem vagyok képes autót vezetni… egyenlőre…

Hideg van, nagyon hideg. Valami nyomja az oldalamat, és mindenem zsibbad. Amikor megpróbálok megmozdulni, átfordulni a másik oldalamra beütöm a lábam. Kinyitom a szemem. Basszus! A kocsiban aludtam el. Felegyenesedek és oldalra pillantok.

Riker kiismerhetetlen arccal néz rám. Riker… Szentszar! Ő meg hogy került ide? Megdörzsölöm a szemem, kisöprök néhány hajtincset az arcomból, aztán döbbentem bámulok rá.

- Jó reggelt Csipkerózsika! – mondja gunyorosan, olyan hangnemben, amitől még a szőr is feláll a hátamon.

Hiába próbálom kiolvasni szemeiből, hogy mire gondolhat, szinte lehetetlen.

Kezemet a homlokomhoz kapom, hátradőlök az ülésben és halkan megszólalok:

- Mit keresel itt?

- Téged. – feleli nyugodtan, és olyan hamar, mintha előre tudta volna, mit fogok kérdezni.